Something sweet…

A legkedvesebb számomra az évszakok közül a tavasz. Talán azért, mert ilyenkor minden életre kel a komor és hideg téli hónapok után. Előkerülnek a színesebb, lengébb ruhák a gardróbunk mélyéről, vidámságot csempészve a monoton hétköznapokba.

Az ember lelkét  felmelegíti az egyre gyakrabban szikrázó nap és nincs ahhoz fogható érzés sem, mint látni, ahogy szépen lassan megjelennek a fák ágain az új életet igérő, apró kis rügyek .

Aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy  egyik napról a másikra már nem a szürke táj fogad minket, hanem a virágba borult fák és megannyi madár tündéri dala.

Ez a tavasz … mindig várlak és szerintem nem vagyok egyedül az érzéssel.

 

Szerencsére a 2018-as év és a jeles divatházak ismét elhozzák nekünk  a legédesebb finomságokat, hogy végre kiszakadjunk a télből. A legjobb benne az, hogy ettől garantáltan nem hízol. Ami valljuk be, igencsak csábító.

 Idén tavasszal is nagy hangsúlyt kapnak a pasztell színek, melyekért én szeméy szerint odáig vagyok. Bár az igazat megvallva, télen is előszeretettel hordom ezeket a vidám színeket. Ha eddig nem tetted volna, szívvel ajánlom, hogy bátran öltözz különféle színekbe a hideg időszakokban.

Na de gyorsan vissza a tavaszba 🙂

 

Hoztam egy kis összeállítást a kifutókról. Megtalálható az idei szezon sejtelmesen áttetsző, romantikusan csipkés, a modern és laza, sportos pasztellje is.

Nagyon széles a repertoár, így mindenki megtalálhatja a hozzá passzoló fazont és színt is. Akadnak érdekesebb darabok is, melyeket nyugodtan viseljünk, de inkább visszafogott elemekkel párosítsuk.

Pasztell nadrágkosztüm? Miért ne! Kombináld nőies kiegészítőkkel, hogy megtörd a férfias vonalakat.

 

 

Lesd meg, miként viselik a sztárok, bloggerek  és tanulj el tőlük néhány trükköt, hogyan tudod ezt a látszólag nehezen variálható színcsoportot a mindennapokban is stílusosan hordani.

Felveheted akár ugyanazt a színt tetőtől talpig, csak figyelj az egyensúlyra és a különböző  textúrákkal tedd érdekesebbé az összhatást.

Ha nem vagy elég merész, akkor nyugodtan párosítsd bármely pasztell darabodat a mindig nyerő fehérrel vagy szürkével.

Hordhatod valamennyi különböző színű pasztell ruhádat, kiegészítődet  egyszerre, de itt sem árt  ügyelni a mértékletességre.

Megállja a helyét a hétköznapokon, csajos délutánra vagy akár egy romantikus estére, viszont sok  múlik azon, hogy milyen lábbelivel, kiegészítővel variálod.

Értelmezd újra!

Az egy színből álló pasztell szettedet, élénkebb színű kiegészítőkkel tudod felfrissíteni, így változatosabbak lesznek az egyszerű szabásvonalak.

Nagy sláger idén a pasztellrózsaszínt például pirossal párosítani, meglátod sokkal üdébbnek hat majd a megjelenésed.

Ha esetleg nincs kedved teljes egészében cukormázba öltözni, akkor figyelmedbe ajánlom az ugyancsak pasztellben tündöklő táskákat, különböző fazonú napszemüvegeket, sálakat vagy ékszereket, melyek szintén egyre nagyobb választékban megtalálhatók már az üzletekben.

Igazán bevállalósak pedig még a sminkükben is használhatják ezeket az édes színeket. Arra figyelj azonban, ha bármilyen alkalomra ilyen sminket  választasz, akkor az öltözéked már ne legyen túlgondolva. 

 

Légy kreatív és élvezd a tavaszt!

Remélem tudtam jó tanácsokat adni és máskor is szívesen visszatérsz!

Barbara

 

 

 

 

 

 

Képek:Pinterest

Kollázsokat készítette: Lépold Barbara Amanda